Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő vasárnap megjelent írásában úgy vélekedett, hogy az orosz elnök nagyon keveseket avathatott be az Ukrajna megtámadásáról szóló tervébe előzetesen és arról is írt, hogy Vlagyimir Putyin környezetében nem akad már olyan ember, aki figyelmeztette volna, hogy lépése milyen katasztrofális következményekkel jár.
A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Boris Johnson brit miniszterelnök.
Döntő fontosságú kérdésekben közeledett az orosz és az ukrán fél álláspontja - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter vasárnap a Hürriyet című török napilapban megjelent interjúban.
Kinzsal típusú hiperszonikus rakéták bevetéséről és külföldi zsoldosok likvidálásáról számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az orosz ostrom alatt álló Mariupol városának tanácsa azt állítja, hogy az orosz katonai erők a héten néhány ezer civilt deportáltak erőszakkal Oroszországban. Az orosz fél azt állítja, menekülteket szállítanak és fogadnak a stratégiai kikötővárosból.
Valószínű, hogy Oroszország folytatja a nehéztüzérség bevetését Ukrajnában a városi területeken, ahogy megpróbálják korlátozni az eddig elszenvedett említésre méltó veszteségeiket – írja a brit védelmi minisztérium az orosz-ukrán háborúról készített friss jelentésében.
Az orosz katonai erők Mariupolban egy művészeti iskolát bombáztak le, ahol 400-an – köztük gyerekek, idősek és nők - kerestek menedéket – közölte a város tanácsa Telegram csatornáján.
Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
Az orosz-ukrán háború megakaszthatja a turizmus kilábalását a koronavírus-válságból. Habár a magyarok utazási kedve egyelőre nem esett vissza, könnyen lehet, hogy idén sokan a hazájukhoz közel pihennek majd, mintsem távoli országokba utaznának.
Ukrajna-szerte folytatódnak a heves harcok a főbb stratégiai pontokért, amelyben fontos fejlemény, hogy Mariupol rövidesen eleshet és az ukrán védelmi minisztérium is elismerte péntek éjjel, hogy „átmenetileg” elvesztették az azovi tengerhez a kijáratot a harcok miatt. Közben az orosz védelmi minisztérium azt ismerte el, hogy hiperszonikus rakétákat is bevetettek ukrán katonai célpontok ellen. Az ENSZ adatai szerint a háborúban eddig már sajnos 816 civil is életét vesztette, köztük 112 gyermek és az országból elmenekült emberek száma meghaladta a 3,2 milliót és mivel szombaton is létrehoztak humanitárius folyosókat, így a menekültek száma tovább emelkedhet. Közben az világszervezet élelmezési részlege az ukrán élelmiszer-ellátási láncok összeomlásának jeleit látja, ami súlyos éhezésekhez, nélkülözésekhez vezethet az országon belül, illetve világszerte komoly kihívásokat okozhat. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk szombaton.
Zaporizzsjában helyi idő szerint szombaton 16 órától kijárási tilalom lesz, amely hétfőn ér majd véget - közölte a zaporizzsjai regionális tanács vezetője.
Kiadta szombat reggeli friss hírszerzési összefoglalóját a brit védelmi minisztérium, amely négy pontban foglalja össze a lényeget, így azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigi stratégiája helyett egy újat választott, a lemorzsolást, ami még több szenvedést hozhat Ukrajnában és azon kívül is.
Az orosz-ukrán konfliktus az első olyan európai háború a XXI. században, amely két, viszonylag jól felszerelt haderővel rendelkező ország között zajlik, magas internet-lefedettség, gazdasági összefonódás és közösségi média-aktivitás mellett. Alighanem visszafordíthatatlan változásokat fog hozni a mostani katonai konfliktus arra vonatkozóan, hogy néz ki egy modern háború, illetve hogy milyen intézkedéseket kell tennie egy olyan országnak, amely elrettentő erőt szeretne felépíteni. Például: valószínűleg csökken majd a harckocsik szerepe, növekszik a drónok és irányított páncéltörő fegyverek súlya a haderőfejlesztési beszerzésekben, de alighanem jobban fókuszba kerül majd a közösségi média szerepe is az információs hadviselésben és több erőfeszítést tesznek az országok vezetői az ellátási láncok megszakadására való felkészülésbe is. Ezeknek a folyamatoknak a nagy része persze már korábban is megkezdődött, de alighanem most nagyobb lendületet, figyelmet kapnak majd az orosz-ukrán háború miatt.
A hét eleji pozitív hírek ellenére úgy tűnik, még nagyon messze van a megállapodás Oroszország és Ukrajna között a háború rendezését illetően. Az országban egyre durvulnak a harcok, folyamatosak a műveletek Kijev körül és Mariupolt rommá lőtték az elmúlt napokban. Az orosz egységet méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Luzsnyiki stadionban pénteken a Krím Ukrajnától való elcsatolásának 8. évfordulóján megtartott beszédében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki videoüzenetében azt mondta, hogy az Ukrajna elleni teljes körű háború kezdete óta mostanáig az ukrán erők Kijev megyében több mint harminc települést foglaltak vissza, amelyeket ideiglenesen megszálltak az orosz csapatok. Az ukrán fegyveres erők vezetése szerint elzárták a Kijev elleni orosz támadás fő útvonalait. Telefonbeszélgetést folytatott egymással pénteken a világ két vezető nagyhatalmának vezetője, Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök. Biden figyelmeztette Kínát: következményei lesznek, ha segítenek Oroszországnak. Az Amerikai Egyesült Államok vezetői után az Európai Unió tisztviselői is hangot adtak aggodalmuknak, miszerint Kína fontolgatja, hogy katonai segítségnyújtást biztosít Oroszország számára.
A nap legfontosabb fejleményei:
1. Úgy néz ki, a vártnál messzebb van egymástól még a megegyezés az orosz és ukrán fél közt, nem valószínű, hogy a következő napokban megköttetik a korábban felvázolt békeszerződés.
2. Oroszország azt ígérte, meg fogják támadni az Ukrajnába küldött fegyverszállítmányokat.
3. Betörtek az oroszok Mariupol belvárosába, az utolsó ukrán kézen lévő azovi település pár napon belül eleshet.
4. A Pentagon szerint rengeteg tartaléka van még az orosz haderőnek, szó sincs arról, hogy vesztésre állnak.
5. Az orosz egységet méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Luzsnyiki stadionban pénteken a Krím Ukrajnától való elcsatolásának 8. évfordulóján megtartott beszédében.
6. Volodimir Zelenszkij szerint az ukrán erők Kijev megyében több mint harminc települést foglaltak vissza. Az ukrán fegyveres erők vezetése szerint elzárták a Kijev elleni orosz támadás fő útvonalait.
7. Biden figyelmeztette Kínát: következményei lesznek, ha segítenek Oroszországnak.
8. Az Amerikai Egyesült Államok vezetői után az Európai Unió tisztviselői is hangot adtak aggodalmuknak, miszerint Kína fontolgatja, hogy katonai segítségnyújtást biztosít Oroszország számára.
Az Amerikai Egyesült Államok vezetői után az Európai Unió tisztviselői is hangot adtak aggodalmuknak, miszerint Kína fontolgatja, hogy katonai segítségnyújtást biztosít Oroszország számára - számolt be a Politico.